2014. november 22., szombat

Mindig van valami, amiért hálás lehetek

Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. (Fillippi 4,6)
Pál azt mondja, hogy imádságban vigyük Isten elé minden kérésünket, hálaadással. Ez azt jelenti, hogy annyi dolog vesz minket körül, amiért hálásak lehetünk, hogy nem szabadna kifogynunk belőle.
Ez viszont nagyon nehéz, hisz mi az, amit ilyenkor gondolunk. Igen, Igen. Ez szép és jó de minek örüljek? Annyi problémám van, hogy annak száma hossza sincs. Ha megkérdezném, hogy mi az, ami miatt szomorú vagy és mi az, ami miatt hálás vagy, vajon melyikről tudnál többet beszélni?
Sajnos gyakran esünk abba a hibába, hogy hamarabb meglátjuk a rosszat a mindennapokban, mint a jót. A hála, az öröm olyan helyzetben fel sem merül bennünk, amikor el vagyunk keseredve.
Ismertem egy mélyen hívő asszonyt, aki súlyos betegségben szenvedett. Ahogy telt az idő, fájdalma egyre nőtt, mert már a fájdalomcsillapítók sem használtak. Mégis, akárhányszor találkoztam vele, hálával beszélt Istenről. Arról tett bizonyságot, hogy milyen csodálatos az Isten és, hogy minden nap amit kap, az ajándék. Sok ember számára furcsa volt, hogy annyi rossz ellenére, ami őt érte, hogyan tud hálával beszélni Istenről?
Amíg minden a terveink, elképzeléseink alapján történik, addig szeretjük magunkat hátba veregetni, hogy milyen ügyesek vagyunk. Amint valami betegség vagy veszteség ér, egyből az jut eszünkbe, hogy miért büntet az Isten, megfeledkezve arról, hogy mindent értünk tesz és nem ellenünk!
Mi is tanulhatunk valamit Pál szavaiból és ettől az asszonytól. A tanulság az, hogy nézzünk körül és találjunk minden nap valamit, amiért hálásak lehetünk. A hálaadás rendszeres része kell, hogy legyen az imáinknak. Hálát adva Istennek minden helyzetben, minden körülmények között. Köszönetet adni mindazért, amit adott nekem, mindazért amit értem tett és amit tenni fog értem.

Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok. (1Thessz 5,16)

2014. november 21., péntek

Útkeresés vagy bolyongás?

Gyakran tesszük fel magunknak a kérdést amikor érezzük, hogy falba ütközünk, elakadunk: nincs tovább? Leülünk, újra gondoljuk az egészet és elkezdünk dühössé válni, mindazért amiben vagyunk. Hibáztatjuk a barátokat, közeli ismerősöket, főnököt, mindenkit aki hagyta, hogy ezt érezzük. Látunk magunkban egy nagy zsákutca táblát, hogy nem haladunk sehová. Fáj a magatehetetlenség érzése. Rossz érzés, mikor elveszítjük szemünk elől a célt, az utat. Elfogy minden, amit láthatnánk. Érzelmi fázisok kezdenek kialakulni bennünk egymás után: harag, düh, kétségbeesés, kilátástalanság. Merre tovább? Van tovább? Van -e értelme annak, hogy legyen tovább? Elkezdünk belekapaszkodni másokba, és az a düh amit korábban mások ellen éreztünk, magunk felé irányul. Kiüresedünk, szeretetéhség tör ránk és egy olthatatlan ölelés iránti vágy. Ott állunk árván, egymagunk, de viselkedésünk oly taszító ilyenkor, hogy kapaszkodásunkkal, csimpaszkodásunkkal, ahogy a gyermek csüng az anyján, és nyújtózkodva segítségért, csak még jobban magunkra maradunk. Miért nem segít már valaki? Engem már nem szeret senki? Zakatol bennünk millió vád, önvád és utunk elindul egy sötét pince felé, ami egyre, hidegebb, magányosabb, csendesebb.
        Ebből a csendből két út van kifelé. Az egyik, amikor kitalálunk olyan önbecsapási módszereket, amikkel megnyugtató hazugság által kimozdulhatunk egy kicsit a pincéből, és így nem kell azon gondolkodni, hogy miért is kerültünk oda. Jobb esetben napokig, hetekig segít rajtunk ez a módszer, de amint feleszmélünk, ismét ott találjunk magunkat a mélységben. Ez eltarthat egy egész életen át, és ahelyett, hogy megtanulnánk hogyan lehetne élni, megpróbálunk így túlélni mindent. Túléljük a fájdalmakat, túléljük a rossz érzéseket és lehet, hogy meg sem fordul a fejünkben, lehetne ezt másképpen is. Lehet? Ugyan, hogyan?
       Van egy másik út. Azt mondja Jézus:  "Én vagyok az út, az igazság és az élet." Akarsz- e új útra lépni? Akarsz-e élni? Akarsz-e régi sebekből meggyógyulni? Akarsz-e menekülés és túlélés helyett megélni, átélni dolgokat? Egyből jön a válasz. Igen, igen! De, hogyan? A csend lehetőség arra, hogy meghalld Isten szavát, hogy Jónáshoz hasonlóan a "cet gyomrában" imádkozz. Szabad megélni a szenvedést, a fájdalmat és szabad elengedni és letenni. Szabad vagy arra, hogy a csendben újraértékeld mindazt, amit csendnek hívsz. Milyen a csended? Békét sugároz vagy nyomasztó? Tele van élettel, vagy hiánnyal, ami kong az ürességtől?
Minden út, út. Az, hogy meglátod-e, az utad, a csendben arra is megkapod a választ. Tudom, nehéz csendben lenni, mert ott vannak a legnagyobb mélységek. Szabad vagy abban, hogy irányt változtass, hogy megtaláld azt az utat, melyen járnod kell: "Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz."

2014. november 19., szerda

Belső félelmek




“Néha olyan körülményekbe képzeljük magunkat, amilyent az isteni gondviselés egyáltalán nem szabott ránk; félünk ezernyi szenvedéstől, amelyek közül soha egyetlen egyet sem kell átélnünk.” 
(C.H. Spurgeon)

Aggodalmaink mindig félelmeinkből nőnek ki.  Félelmeink halmaza pedig óriási. Félünk szeretni, mert attól tartunk nem fognak viszont szeretni és előbb utóbb csalódni fogunk. Félünk attól, hogy mit gondolnak rólunk, hogy elfogadnak-e mások. Félünk értéktelenné válásunktól, teljesítményünk tökéletlenségétől, gyengeségeinktől, elmúlástól. Félünk döntéseket hozni, félünk, ha meg kell védenünk saját igazunkat. Félünk azoktól, akik fölöttünk állnak tehetségben, erőben, rangsorban, avagy éppen hatékonyságban, mert kisebbségi érzés vált ki.….félünk, félünk, félünk komoly és egészen egyszerűnek tűnő dolgoktól is. 

Amikor a félelem hatalmába kerít, kőfalat építünk magunk köré, elszigeteljük magunkat, beárnyékolják mindennapjainkat. Azonban aki félelemben él abban féltékenység, hazugság, támadó hozzáállás, önvédelem, bizalmatlanság, irigység, káröröm a jellemző. A félelem visszatart az élet szépségeitől, és hajlamosak lehetünk egy szürke, álmok nélküli életet élni. Ezeket azonban nagyon nehéz leküzdenünk mivel nehéz őszintén szembenézni magunkkal, meglátni saját félelmeinket.

Félelmeinket gyermekkorban alakítják szüleink, nagyszüleink, aztán életünk során saját cselekedeteink következményéből is alakulnak ki félelmek, melyek gátolnak minket. Nem hiába van tele a Biblia a félelem legyőzésére biztató igékkel, mivel Isten nagyon is jól tudja, hogy tele vagyunk félelmekkel. Mi az Isten válasza a mi félelmeinkre? Ne félj! Lehet, hogy most éppen minden okunk megvan arra, hogy féljünk, de jusson eszünkbe, hogy nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." (2Timóteus 1,7)

Nézzünk szembe hittel, a félelmeinkkel, szorongásainkkal, elfojtásainkkal, negatív cselekvési mintáinkkal. Ha egyszer megtanultuk Istenbe vetni a bizalmunkat, soha többé nem kell félnünk, bármivel kerüljünk is szembe életünk során, mivel nincs olyan nehézség, döntési helyzet, vereség vagy csapás, amiből Isten ne tudna végül valami jót kihozni. Isten azt ígéri nekünk, hívőknek, hogy bármi is történik, azt Ő a mi javunkra fordítja – ha szeretjük és követjük őt. (Róma 8,28).


NE FÉLJ!


Ercse Imola

2014. november 17., hétfő

Az időutazó



Ercse Imola

           Kétfajta idő van. Az egyik szemmel látható az elmúlás által. Láthatod, ahogy az évszakok egymást követve váltják egymást, fizikailag érezheted, hogy minden évvel öregebb lettél. A másik láthatatlan, mert az elmében létezik. Gondolatok sokasága áraszt el nap mint nap, és nem tudod emiatt folyamatosan a jelent érzékelni. Olykor a múlt fájdalmain rágódsz vagy éppen a jövő miatt aggódsz. Ülsz, nézel magad elé, várod, hogy történjen változás, de nem bírsz cselekedni, mert valami visszahúz. Visszahúz egy régi seb, rossz beidegződés vagy félelem egy előre nem látható eseménytől.
        Figyeled ahogy mozdulsz, de belül magatehetetlenné válsz. Nem haladtál semerre. Mozdulatlanság érzése uralkodik el rajtad, és abban reménykedsz, hogy majd más kirángat, kiszed belőle. Kapcsolatokba, munkába menekülsz és félsz az időtől, ami lohol utánad, de nem ér utol, mert rohansz előre, keresve mindennek az értelmét a jövőben. Az "idő gonosz". Gonosz a múlt, mely elhitette veled, hogy mindaz, amit eddig láttál, átéltél, megtapasztaltál, az a teljes valóság. Jelenben csücsülsz a múlt sárkányaival, és aggódsz egy elérhetetlen jövőért. Akármerre visz utad,  cipeled magaddal magadat: érzéseidet, tapasztalataidat, mindazt ami beivódott elmédbe. Hordozol megszámlálhatatlan terhet, de nem tudod megfogalmazni, hogy honnan jön.
         Egy nap rájössz, hogy életed körkörösen forog, spirálként ismétlődve, mert mindig ugyanabban a helyzetben találod magad. Lehet, hogy egy életen át körforgalomban fogsz élni, de ha bele fáradsz, megállhatsz és elhatározhatod, hogy ezen változtatsz. Lehetőséged van másként szemlélni önmagad és körülötted mindazt, ami ott van a szemed előtt. Időt szánhatsz arra, hogy érezz, láss és halld meg amit a jelen kínál számodra. Nem a mának érdemes élni, hanem  a mában. Újratervezheted régi életed, mert újra gondolhatod mindazt, amit időnek hívsz.
        Állj meg, nézz szét! Érezz, láss és halld meg ami körülvesz, hogy a múltad emlékezetesebbé és a jövőd elérhetőbbé váljon.





2012. július 31., kedd

Beszélgetés Istennel


Isten bár nem telefonon hív bennünket, de azt várja, hogy kapcsolatba legyünk Vele. Ilyenkor általában egy egy kijelölt időpontra gondolunk,  este vagy reggel, amikor éppen ráérünk bibliát olvasni, azonban nem csak ennyit akar az időnkből, hanem sokkal többet, hogy szüntelenül imádkozzunk Hozzá. Szüntelenül Vele legyen tele a gondolatunk és a szívünkMég ha sokszor úgy érezzük, annyira elfoglaltak vagyunk, hogy alig jut idő elcsendesedésre, tudnunk kell, hogy semmi sem olyan fontos, mint az Istennel való napi kapcsolat. Egész napunkat Ő vele tölthetjük mialatt végezzük teendőinket. Róla elmélkedhetünk, szavain, melyeket kijelent a Szentírás által. Meg kell tanulnunk minél gyakrabban belevonnunk Istent a mindennapjainkba azáltal, hogy kapcsolatba vagyunk vele folyamatosan. Tőlünk függ, hogy mennyire vagyunk közel Istenhez.

Azonban nem azt várja el, hogy mindig úgy beszélgessünk Vele, ahogy "illik",  fennkölt szavakat használva, hanem, hogy őszinték legyünk! Ki kell tudnunk mondani mindazt, amit igazán érzünk és gondolunk. Ha nem vagyunk őszinték Istennel, nem mondjuk el dühünket, haragunkat, kételyeinket és mindazt, amit gondolunk róla, addig meg marad a sértettségünk Vele szembe. Meg kell tudnunk nevezni sérelmeimet. Őszintének kell lennünk, ahogyan a Biblia szereplői is azok voltak: „Kiöntöm előtte panaszomat, elmondom neki nyomorúságomat. Amikor elcsügged a lelkem…” Zsoltárok (142,3-4.) Annyira közel lehetünk Istenhez amennyire csak akarunk és a vele való kapcsolat tudatosan alakítható. „Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.” (Jakab 4,8)

Minél inkább Isten tölti ki a gondolatainkat, annál inkább lesz Vele csordultig a szívünk: „ amivel pedig csordultig van a szív, azt szólja a száj.”(Mt. 12, 34).  Gyakran tölti ki gondolatainkat az aggodalom, félelem, kétség és bizonytalanság, azonban ha félre tesszük mindezeket, több helyet tudunk adni a Róla való elmélkedésnek és az Iránta való hálának: "Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni." (Kolossé 4,2)

Ha elhatároztad, hogy többet fogsz beszélgetni Istennel, ne várj holnapig! Ő vár rád! 

Az Úr van itt, (az Úr van itt),
A te Istened, (a te Istened).
Ő vár rád, (Ő vár rád),
Ő vár rád! (Ő vár rád!)

Hogy elmondja mennyire szeret,
A legdrágábbat adta érted!

Az Ő Fiát, (Az Ő Fiát,)
aki most is él, (aki most is él,)
S uralkodik mindörökké.



Kövess Facebook-on!

 
E. Molly gondolatok Copyright © 2009 Blogger Template Designed by Bie Blogger Template